Szaunajóga

A szauna jótékony hatása nemigen vitatható, jógával fűszerezve pedig azok is beleszeretnek a szaunázásba, akik nehezen maradnak nyugton 15 percig a forróságban:)  A szaunajóga koncepcióját Tiina Vainio dolgozta ki, amelynek lényege, hogy a szaunázás és jógázás összekapcsolódásával eredményesebb hatást érünk el.

A szaunajóga mozdulatsorai mindig ülő pozícióból indulnak 50°C-os szaunakörnyezetben. (**nem összetévesztendő a “hot yoga” gyakorlatával, ami több mozdulatsort foglal magába 38°C-on). Tiina Vaino összegyűjtötte azokat a jógapozíciókat, amelyeket kis helyen is könnyedén el lehet végezni, tehát alkalmasak a szaunatér adottságaihoz.

  • A szaunajógát más néven, (nyersfordításban) “a felnőttek alvásműhelyének” is nevezik, mivel minőségi változás érhető el az alvásra nézve is.
  • A szaunajógára minden érvényes, amit egy passzív szaunázás alkalmával be kell tartanunk: ne együnk a megelőző másfél – két órában, ne viseljünk ékszereket stb. (további tudnivalók kezdő szaunázóknak itt).
  • Otthoni körülmények közt, illetve szaunajógára specializálódott oktató felügyelete nélkül ne vállalkozzunk komoly jógagyakorlatok végzésére -  Az alábbi ismertebb és egyszerűbb pózokat ajánljuk azoknak, akiknek vannak korábbi jógatapasztalataik :

sauna-cat2

Macskapóz

 

 

 

 

 

sauna-eagle

 Saspóz

 

 

 

 

 

 

 

sauna-detox

 Méregtelenítés

 

 

 

 

 

 

Felhasznált cikkek és további böngészni való (angolul tudók előnyben):
Try saunayoga at home
Saunayoga official page
Are saunas more than just sitting